Hírek

Két hét alatt 36 tonna szén-dioxidtól mentették meg a légkört – még bárki versenybe szállhat velük

2019. május 21.

bringázz a munkába

Több mint 4700-an ültek nyeregbe a Bringázz a munkába! kampány első két hete alatt, akik összesen 223 850 kilométert tekertek le, 32,2 millió forintot spóroltak a benzinen, és közel 36 tonna széndioxid kibocsátását kerülték el május 6. és 20. között. Még most sem késő csatlakozni a kampányhoz, a május 31-ig hátralévő majd’ két hét bőven elég ahhoz, hogy az újonnan munkába bringázók teljesítsék a feltételeket, és esélyük nyíljon megnyerni egyet a 2,5 millió forint összértékű ajándék – értékes kerékpárok, hétvégék, kiegészítők, élmények és sok minden más – közül.

Összesen 1539 vállalat, 1613 csapata 4707 emberrel tekert a 2019 tavaszi Bringázz a munkába! kampány keretein belül a játék első két hetében. Ezzel 32 229 891 forint benzinpénzt spóroltak meg, 35 592 kg szén-dioxid kibocsátását kerülték el, és 4 029 296 kcal energiát használtak fel, ami mindenkinek jó.

Budapest és Szeged az élen 

A játékban külön kategóriában mérjük a vállalatok, illetve a városok kerékpáros teljesítményét, ez alapján a legbringásabb város – 175 ezer letekert kilométerrel és 11 319 biciklis nappal Budapest lett. 

Igazságtalan lenne azonban a közel kétmilliós metropoliszt összevetni a jóval kevesebb lakosú többi várossal, ezért őket külön értékeljük. Így a vidéki városok között Szeged a legbringásabb, ahol 1117 napon tekertek munkába a csatlakozók, a második Debrecen 519, a harmadik pedig Székesfehérvár 405 bringázós nappal. Ugyanez kilométerben kifejezve kissé más rangsort ad: Szeged magasan vezet 9869 kilométerrel, a második Székesfehérvár 5330-cal, a harmadik Debrecen 4853-mal.

A legbringásabb cégek

A cégek közül a bringás napok számát tekintve Az IT Services Hungary Kft. (ITSH) vezet, 430-cal, a második a Robert Bosch Kft. 290-nel, míg a harmadik helyen a Videoton Hungária Zrt. áll 206 nappal. A letekert kilométerek alapján is megegyezik a sorrend: az ITSH áll az első helyen (5383 km), a Robert Bosch Kft. a második (5183 km), a harmadik pedig a Videoton Zrt. (3679 km). Ők hárman messze a mezőny előtt járnak, a többiek még nem érték el a cégenkénti 3000 kilométert.

Az első tízbe még befért – sorrendben – az Ericsson, a K&H Csoport, a Thyssenkrupp Components Technology Hungary, a MÁV székház, a Richter Gedeon Nyrt., az E.ON Hungária Zrt., és az Egis Gyógyszergyár Zrt.

Még mindig lehet csatlakozni

Az adatokat május 20-án hétfőn délben a Bike Citizens alkalmazásból nyertük ki, amivel a kampány résztvevői mérni tudják lebringázott napjaik, illetve kilométereik számát, de használhatják kerékpáros útvonaltervezésre is. A City Pack Pro csomagban ugyanis több mint 450 város térképe tölthető le. Egy ilyen térképhez akár ingyen is hozzá lehet jutni, ha az azt letöltő a letöltés után egy hónap alatt leteker 100 kilométert.

A játékba a kampány ideje alatt folyamatosan lehet regisztrálni, és akik így tesznek, nem csak fittebbek lesznek, és élvezhetik a stresszmentes közlekedést, de értékes nyereményekre is szert tehetnek. A 2,5 millió forint összdíjazású nyereményjátékon márkás kerékpárokat, izgalmas kalandprogramokat, városnéző sétákat, BKK Bubi-bérleteket, belépőket, kerékpáros kiegészítőket és más ajándékokat lehet nyerni.

Munkába bringázni azonban nem csak a nyeremények miatt érdemes, és nem csak azért, hogy városunk, csapatunk vagy vállalatunk minél előkelőbb helyezést érjen el a rangsorban. A kerékpáros közlekedés terjedése valós, stresszmentes és anyagilag jóval kedvezőbb alternatívája a dugóban autózásnak a túlzsúfolt városi utakon, és hozzájárul településeink élhetőbbé válásához.

A május 6-31. közötti tavaszi, illetve a szeptember 9-től 22-ig tartó őszi, nyereményjátékkal összekötött kampány az Aktív Magyarország kormánybiztosság és az Innovációs és Technológiai Minisztérium anyagi támogatásával, a Magyar Kerékpárosklub szervezésében valósul meg.

További részletes információk és érdekességek a kampány Facebook  és Instagram oldalain érhetők el.

Bővíthetnénk a cikket? Témát javasolnál?
Írj e-mailt a Magyar Kerékpárosklubnak!

Események

Magyar Kerékpárosklub

A Bringázz a munkába! kampány a Magyar Kerékpárosklub szervezésében, az Aktív Magyarország anyagi támogatásával valósul meg.

Ha többet szeretnél tudni arról, hogy mit teszünk még az élhető környezetért, fenntartható közlekedésért és a bringabarát Magyarországért, olvass tovább.

Megnézem!

Kerékpáros kisokos

Milyen szempontokat vegyél figyelembe, ha kerékpárt vásárolsz? Mik azok a nagyon fontos írott és íratlan közlekedési szabályok, amelyeket érdemes és fontos tudnod? Hogyan öltözködj, ha bicajozol, és hogyan szállítsd a gyerekedet, ha pici és még nem teker egyedül?

letöltöm!