Ki a nulláról kezdte a városi biciklizést, ki leporolta rég nem használt bringáját a járvány miatt

A 2020 márciusában kezdődött koronavírus-járvány egy csapásra alakította át a városi emberek közlekedési szokásait. A vírus terjedésének dinamikája miatt a tömegközlekedést hirtelen fertőzésveszélyesnek éreztük, az eddig általában ezt a közlekedési módot használó városlakóknak így egyik napról a másikra kellett újratervezniük az életüket. Voltak – érzésünk szerint nem is kevesen – olyanok, akiket ez az új helyzet vett rá, hogy korábbi viszolygásukat félre téve kipróbálják a biciklit, mint közlekedési eszközt a mindennapokban, hogy aztán le se tegyék többet. Történetek a járványidőszak mini bringás-forradalmából.

“Az első hullámban különösen éles volt a leállás, egyáltalán nem szálltam tömegközlekedésre, és nagyon kellett valami, amivel lehet mozogni a városban, akár kicsit azon túl” – kezdi saját sztoriját Illés. A huszonéves budapesti srác egy alföldi kisvárosból költözött Budapestre még egyetemista éveiben, és az otthoni, középiskolás-kori ritka alkalmakat kivéve egyáltalán nem biciklizett. Budapesten nem is volt saját biciklije, első igazán saját kerékpárját most, a járványidőszak alatt vette.

“Először az volt a fejemben, hogy úgysem fogom ezt napi szinten használni, csak amikor úgy tartja kedvem. Aztán elég hamar az első számú közlekedési eszközöm lett, a járványtól függetlenül is” – magyarázta, ami annak köszönhető, hogy úgy érzi, a tágan értelmezett belvárosban így eljutni A-ból B-be “gyorsabb, mint bármi. A gyaloglás már-már időpazarlásnak tűnik”.

A nagyvárosi biciklizés kényszerhelyzet okozta kipróbálása rádöbbentette Illést, hogy alaptalanok voltak az eddigi, ezzel kapcsolatos aggályai. “Egyrészt nem gondoltam, hogy ennyivel gyorsabb, gördülékenyebb tud lenni a tömegközlekedésnél. És persze azt hittem, iszonyú bonyolult, veszélyes a városban közlekedni vele úgy, hogy amúgy jogsim sincs” – mesélt azóta maga mögött hagyott fenntartásairól. Hozzá kell tenni, hogy barátnője személyében volt segítsége a tapasztalatszerzésben. “Számított, hogy volt kivel biciklizni az első időkben, elég volt követni őt, míg megszoktam, merre kell menni, és így a veszélyérzetem is elég hamar csökkent” – magyarázta.

Ez már nem ugyanaz a Budapest

A 32 éves, szintén Budapesten élő közgazdász, Gergely egyetemista korában néhanapján elővette azért a biciklijét, de korántsem ez volt az első számú közlekedési eszköze. Aztán dolgozni kezdett, és ezzel egy időben a bringa is teljesen kikopott az életéből. Változást ebben neki is a Covid hozott: a járványveszély miatt nem akart már tömegközlekedésre ülni, munkahelye pedig túl közel van otthonához ahhoz, hogy autóval, de közben túl messze ahhoz, hogy gyalog járjon dolgozni. Ráadásul autóval a Nagykörúton kellene hajtania, amiről néhány próbálkozás után látszott is, hogy teljesen értelmetlen:

“emlékszem, hogy a dugóban állok, és látom a mellettem, a saját sávukban elsuhanó bicikliseket, és arra gondolok: basszus, visszakérem a rég kölcsönbe adott biciklimet” – mesélte.

Visszakérte, és az első néhány alkalom után rá kellett döbbennie: Budapest már nem ugyanaz a város kerékpáros szempontból, mint ami 10 évvel ezelőtt volt. “Akkor egy underground zárványnak látszott nekem a fővárosi biciklisek közössége, most úgy látom, sokkal többen, nagyon különböző társadalmi háttérrel rendelkező emberek is bicikliznek Budapesten. Az infrastruktúra is fejlődött: nem csak új bicikliutak, forgalomcsillapított útszakaszok lettek azóta, de ahol most lakom, és dolgozom, oda is került már normális biciklitároló” – magyarázza.

A 100 forintos Bubi húzta be

A koronavírus-járvány kezdetén a fővárosi önkormányzat közlekedési vállalata, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) is felismerte, hogy a tömegközlekedés helyett alternatívát kell kínálnia a másokkal való érintkezést kerülni igyekvő városlakóknak. A BKK által működtetett városi közbringarendszer, a Bubi havi bérleti díját jelképes 100 forintra csökkentették. Ezzel sikerült bringára ültetniük Bencét, a harmincas budapesti köztisztviselőt, aki aztán annyira rákapott a biciklis közlekedésre, hogy azóta is csak ezzel jár munkába, vagy bárhova, ahova a városban el kell jutnia. Most már saját biciklijét használja, ami eddig Bence szülei házának fészerében pihent.

“Azt gondoltam macerás, megizzadok, sok az autó, veszélyes. Ja és a korábbi partnerem nem bringázott, és mivel nagyrészt együtt mozogtunk a városban, fel sem merült, hogy én tekerjek” – sorolja Bence, mi tartotta vissza korábban a hétköznapi, városi biciklihasználattól.

“Hát van bringasáv, annyira nem izzadsz meg, és a bringa lekötése, kikötése pár mozdulat” – vágja rá, mikor arról kérdezzük, mit mondana tapasztalatból azoknak, akiknek még hasonló aggályaik vannak. “De a legnagyobb előnye hogy gyorsabb, mint a tömegközlekedés, és ingyenes – teszi még hozzá.

Bence most azt mondja, a hidegebb idő sem fogja visszatartani a biciklis közlekedéstől. “Én annak a híve vagyok, hogy nincs rossz idő csak nem megfelelő öltözék”. Aztán némi habozás után hozzáteszi: “Na jó, mondjuk egy hideg, esős napon a melóba nem biztos, hogy bringával fogok menni.”

Harmincévesen, a nulláról

Ági számára a koronavírus-járvány csak egy löket volt, hogy a hétköznapokban is használni kezdje a biciklijét.

Az igazi változást az hozta el az életében, hogy két éve megtanult kerékpározni.

“A kettővel ezelőtti szülinapomra ajándékként azt kaptam, hogy körbebiciklizzük a Velencei-tavat. Mindezt úgy, hogy utoljára gyerekkoromban ültem négykerekű biciklin, és egyszer próbálkoztam felnőttként a biciklizéssel, akkor is az az alapélményem maradt meg, hogy eldőltem” – kezd bele a fiatal fővárosi nő a nem mindennapi történetébe. Az ajándék része volt maga a biciklizni tanulás is. Ági a VELO Budapest képzésen vett részt, “ahol onnan indítottunk az első órán hogy hogyan kell felülni, elindulni, megállni kerékpárral, és az utolsó órát úgy zártuk, hogy az Üllői úton tekertem. Végül amikor elköszöntem az oktatótól, már egyedül bicikliztem haza” – meséli.

Ági biciklizés ízére azonnal ráérzett, eleinte azonban biciklivel sehová sem igazán mert elindulni egyedül a városban. “De nagy volt az elszántságom, hogy felnőttként ennek rögzülnie kell, mert különben hiába a képzés, ha nem kezdek semmit a megszerzett tudással” – magyarázza. Kezdetben ezért inkább kísérettel, kisebb utakat tett meg: boltba, közeli parkokba biciklizett el. “Majd fokozatosan bátrabb lettem, és megtapasztaltam a biciklizésnek nemcsak a városi formáját, hanem a biciklitúrák élményét is” – folytatja.

Ekkoriban tört ki Magyarországon a koronavírus-járvány, ami “nagyot lendített azon, hogy csak ezt a közlekedési formát válasszam: nem akartunk tömegközlekedésre ülni, kocsink nincs, így maradt a kerékpár” – magyarázta Ági. Azóta csak ezt a közlekedési formát használja Budapesten.

“Mindenféle közhely nélkül, ez egy teljesen új perspektívát hozott az életembe, olyan lehetőségek nyíltak meg általa, amik korábban elérhetetlenek voltak”

– mondja. Imádja a biciklitúrák hangulatát, de a hétköznapi munkába járás is új színt kapott azáltal, hogy kerékpárral teszi meg az irodába vezető utat. “Sokkal jobb élmény: mozgok is közben, nem vagyok tömegekkel összezárva a buszon, van benne egy kis énidő” – magyarázza.

Akik pedig azt kérdezik tőle, hogy merek közlekedni a városban, amikor két éve még biciklizni sem tudott, azoknak jó szívvel ajánlja, hogy vegyenek részt valamilyen kerékpáros képzésen. “Rengeteget segített az egyéni figyelem és a szakértelem, amivel elmagyarázták, mire érdemes városban figyelni, hogy közlekedjek úgy az utakon, hogy mindig biztonságban legyek.”

Érdemes felkeresni még a következő hasznos linkeket:

Kerékpáros Kisokos
Ajánlás kerékpártámaszok kialakításához
Oktatóvideósorozat is a klub honlapján