Hírek

Több mint százan bringáztak együtt suliba az autómentes napon

2022. szeptember 25.

Ki szülővel, ki önállóan, ki kerülővel, ki egyenesen, de együtt, több mint százan kerékpároztak iskolába a Bringázz a suliba! napon csütörtökön. Budapesten először szerveztek barcelonai mintára bicibuszt, a zuglói menet három iskolát fűzött fel egy útvonalra: gyerekek, szülők, tanárok, sőt igazgatók is együtt tekertek, megmutatva, hogy iskolába járáshoz is reális alternatíva a kerékpár.

Hamarabb értünk be mint máskor

– állapította meg egy 8-10 év körüli kisfiú a zuglói Munkácsy Mihály általános iskola előtt, ahova szüleivel együtt kerékpárral érkezett az autómentes napra szervezett Bringázz suliba! napon. Szeptember 22-én első alkalommal szerveztek bicibuszt Budapesten, a zuglói menetben – az előzetes várakozásokat alaposan felülmúlva – több mint százan kerekeztek iskolába az Erzsébet királyné útján, majd a Nagy Lajos király útját érintve végig az Ungvár utcán.

fotó: Pozsonyi Roland

A barcelonai minta inspirálta zuglói bicibusz három iskolát fűzött fel a rendőrök által biztosított útvonalra. A 70-es troli Mexikói út – Francia út kereszteződésénél található végállomásától induló, hosszan elnyúló vidám csapatban együtt pedáloztak gyerekek, szülők, tanárok, sőt a csatlakozó iskolák igazgatói közül is többen.

Ők mindannyian alaposan rácáfoltak a mindennapi kerékpározással kapcsolatos Iskolába kell vinnem a gyerekem, nem tudok bringázni! tévhitre.

A Magyar Kerékpárosklub Bringázz a munkába! kampánya több más hasonló mellett ennek a tévhitnek az eloszlatását tűzte ki célul 2022-ben. Tavasszal ezrek bizonyították, hogy igenis lehet bringával munkába járni, nyár elején pedig, hogy kiaknázva a kombinált közlekedés lehetőségeit, távolabbra is lehet ingázni kerékpárral.

A szeptember 22én a kezdetben jó 300-400 méteren elhúzódó menet hossza fokozatosan csökkent, ahogy elért az érintett iskolákhoz: a legtöbben a Róna utca előtt szálltak ki a Jókai Mór Általános Iskolánál, a következő szakasz a Zuglói Hajós Alfréd Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskoláig tartott, a legtöbbet – összesen körülbelül 3 kilométert – pedig a Munkácsy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolához igyekvők tekertek a menetben, de így is bőven nyolc óra előtt beértek.

fotó: Pozsonyi Roland

Csütörtökön azonban nem csak Zuglóban rajtolt el a bicibusz: Verőcén, Bócsán, Vasadon és Zebegényben is sokan indultak így iskolába.

A zuglói résztvevők között voltak alsósok és felsősök, ki biciklivel, ki rollerrel, ki görkorcsolyán érkezett. Volt olyan szülő is, aki csak a gyermekét állította be a menetbe, ő pedig ment a maga dolgára – ez egyébként megszokott a bicibuszok esetében: a szervezők és sok esetben a rendőrség biztosítása mellett nagy csapatban tekerve nagyobb a biztonság is.

Volt, aki kimondottan erre a napra vette elő a kerékpárt, és még olyan is eljött, aki amúgy gyaloglási távolságra lakik az iskolától. Olyan résztvevő is akadt, aki komolyan vette az autómentes napot, és a kocsit otthon hagyva inkább a menettel bringázva érkezett az iskolába. 

Egy munkácsys felsős számottevő kerülőt is bevállalt, csak hogy csatlakozni tudjon a menethez: ő az Örs vezér tértől tekert át a gyülekező pontra. Nem is bánta meg: jó buli volt együtt tekerni az iskola- és osztálytársakkal. Az egyébként minden nap kerékpárral iskolába járó fiú azonban szóvá tette, hogy neki lassú volt a tempó. 

fotó: Pozsonyi Roland

A bicibusz valóban nem a gyorsaságról szól, hanem azt mutatja meg, hogy a kerékpározás reális alternatívája annak, hogy autóval szállítsuk a gyerekeket iskolába, és hozzájárul ahhoz, hogy elszakadjunk az autóra szabott városok megszokott, de kevésbé élhető képétől. Ezekkel az eseményekkel egyúttal szeretnénk felhívni a városvezetés és a döntéshozók figyelmét is a biztonságos kerékpáros infrastruktúra fejlesztésének szükségességére is. 

A Bringázz a suliba! napot a barcelonai bicibusz inspirálta, amelynek keretében a gyerekek – és szüleik, tanáraik – csoportosan, előre kijelölt útvonalon és időpontban kerékpároznak (rollereznek, görkorcsolyáznak) be iskolába. A katalán nagyvárosban a két éve, öt család kezdeményezésére indult bicibuszos menetekhez immár több százan csatlakoznak heti rendszerességgel, tucatnyi helyszínen.

A közös kerékpáros iskolába járás azon kívül, hogy erősíti a helyi- és iskolai közösséget, hozzásegít ahhoz is, hogy minőségi időt tölthessünk a szabad levegőn gyermekeinkkel, ahelyett, hogy a közlekedési dugóban idegeskednénk az autóba zárva. A kerékpározással emellett – akár iskolába, akár munkába tartunk, vagy más ügyes-bajos dolgunkat igyekszünk elintézni a városban – hozzájárulhatunk nemcsak a klímakatasztrófa elkerüléséhez vagy saját egészségünk megőrzéséhez, hanem ahhoz is, hogy jóval barátságosabbá, élhetőbbé alakítsuk lakóhelyünket: olyan településsé, ahol az embereké a főszerep. 

fotó: Pozsonyi Roland

A Magyar Kerékpárosklub és a Bringázz a munkába! csapata bízik benne, hogy a rendszeres bicibusz példája itthon is ragadós lesz, aminek már vannak jelei. Verőcén például már heti rendszerességgel szerveznek közös suliba bringázást az idei tanév kezdete óta, és akkor még nem is beszéltünk azokról a településekről, ahol a többség napi szinten használja a kerékpárt iskolába (munkába) járásra, ezt hamarosan videón is bemutatjuk. A bicibuszt bárki megszervezheti, amihez gyakorlati segítséget is nyújt a Magyar Kerékpárosklub. A részletes szervezési segédletet itt érhető el.

A Bringázz a munkába! kampány a Magyar Kerékpárosklub szervezésében, az Aktív Magyarország támogatásával valósul meg.

Bővíthetnénk a cikket? Témát javasolnál?
Írj e-mailt a Magyar Kerékpárosklubnak!

Események

Magyar Kerékpárosklub

A Bringázz a munkába! kampány a Magyar Kerékpárosklub szervezésében, az Aktív Magyarország anyagi támogatásával valósul meg.

Ha többet szeretnél tudni arról, hogy mit teszünk még az élhető környezetért, fenntartható közlekedésért és a bringabarát Magyarországért, olvass tovább.

Megnézem!

Kerékpáros kisokos

Milyen szempontokat vegyél figyelembe, ha kerékpárt vásárolsz? Mik azok a nagyon fontos írott és íratlan közlekedési szabályok, amelyeket érdemes és fontos tudnod? Hogyan öltözködj, ha bicajozol, és hogyan szállítsd a gyerekedet, ha pici és még nem teker egyedül?

letöltöm!