Hírek

Bicibusz szervezési segédlet 

2023. május 5.

bicibusz, bringázz a suliba

I. Mi az a bicibusz? Honnan indult? Mi a célja?

Bárki, aki részt vett már csoportos kerékpártúrán vagy I bike-on, tudja, hogy amikor a kerékpárosok összejönnek, akkor a végeredmény nagyobb lesz, mint a részek összege. Ugyanaz az útvonal, amely egyedül haladva szűknek, veszélyesnek és szürkének tűnik, ha egymás mellett vagyunk, széles, biztonságos és lehetőségekkel teli lesz.
A bicibusz világszerte ismertté 2020. szeptemberében vált, amikor kikerültek az első videók a barcelonai kezdeményezésről a közösségi médiába. A mozgalmat 5 helyi család indította, akik szerették volna, ha a gyerekeik reggel örömmel indulnak iskolába és biztonságban oda is érnek, miközben nagyon élvezetes módon mutatnak alternatívát nekik a fenntartható közlekedésre, az aktív testmozgásra, az önálló és felelős közlekedésre.

bicibusz, bringázz a suliba, bicikliző gyerekek

De hasznos ez a kezdeményezés a szülőknek is: kihagyhatják a szinte minden iskola előtt kialakuló dugók és „parkolóvadászatok” idegőrlő perceit. Ehelyett kényelmesen elvihetik gyermeküket egy közelebbi találkozóhelyre. 
A bicibusz program keretében a gyerekek szervezett módon, csoportosan, előre meghatározott útvonalon és időpontban biciklivel, rollerrel mennek iskolába. 
A felnőtt önkéntes segítők által vezetett menet élvezetes, hatékonyan hozzájárul az adott városrész pozitív arculatának növeléséhez, valamint a tisztább környezethez. A bicibuszt használó gyerekek – mivel nincsenek bezárva egy autóba – szorosabb kapcsolatba kerülnek saját környezetükkel is, amely erősíti közösségi szemléletüket és identitásukat saját lakókörnyezetük irányába. 

Továbbá szerves részét képezheti a program az egészséges életmódra nevelésnek is a mindennapos mozgás népszerűsítésén keresztül. 

A helyi önkormányzat bevonása a hosszabb távú sikeres működéshez elengedhetetlen: a kezdeményezés rendszeressé válásával pontosabb képet kapnak a környék közlekedési térképéről és ez alapján kisebb léptékű infrastrukturális beruházásokkal még biztonságosabbá tehetik a közlekedést. Ha a gyerekek igényeihez igazítjuk városainkat és köztereinket, az minden városlakó előnyére válik. A gyalogos és kerékpáros közlekedést támogató városi környezet bátorítja és ösztönzi a gyerekeket az önálló közlekedésre, amely természetesen nem csak az iskolába járásra terjed ki. 

A bicibusz kísérletet tesz arra, hogy az elmúlt évtizedekben kialakult autós közlekedésre szabott városoktól megpróbáljunk elszakadni: egy barátságosabb város képét rajzolja meg, ahol az embereké a főszerep. Ez az elképzelt város egyszerre emlékeztet a múltra és rajzolja meg a jövőt: felidézheti gyerekkori emlékeinket, amikor még számos utca volt a környéken, ahol a gyerekek félelem nélkül játszhattak, és felébreszti bennünk a reményt, hogy ha úgy döntünk, újra megtehetik. 

II. Előkészületek 

Milyen feladatkörök vannak? Hány emberre van szükség a szervezéshez?

Sok lelkes és hozzáértő ember bevonása a sikeres rendezvény záloga. 

  • szükség van egy főszervezőre, aki kézben tartja és koordinálja az előkészületeket,  az önkénteseket, kapcsolatot tart a szülőkkel és a hatóságokkal 
  • felnőtt kísérők is kellenek (ideális esetben 6 gyerekre jut 1 felnőtt kísérő) 
  • a menet elején és a végén is felnőtt kísérő megy a csapattal 
  • a menetben résztvevő gyerekek számának függvényében a menet több pontján is teker a csapatban egy-egy felnőtt kísérő: ők fogják a keresztutcákban biztosítani a biztonságos áthaladást  
  • jó, ha a megérkező bicikliseket várja egy felnőtt az iskola kerékpártárolójánál és koordinálja az egyszerre beérkezőket, hogy ne alakuljon ki tumultus 
https://kerekparosklub.hu/kisokos/hogyan-lakatolj

Mennyi időt vesz igénybe a megszervezés? Milyen engedélyek kellenek  a megszervezéshez? 

Első lépésként szükség van egy előzetes igényfelmérésre a résztvevők várható létszámáról, életkoráról és pontos címéről (ez utóbbi az útvonalkijelölés szempontjából kulcsfontosságú). 

Az igényfelmérésre jól használható a google form, melyet a szülőkkel kell előzetesen kitöltetni. Ahol kellően lelkes az SZMK, ott érdemes őket is bevonni az ötletelésbe a lehetséges útvonalról, amikor már visszaérkeztek a felmérőlapok. 

A résztvevők várható létszámának függvényében: 

Nagy számú résztvevő esetén az útvonalelképzelésekkel fel kell keresni a rendőrséget az útvonalról történő egyeztetés és a szükséges biztosítás kitalálása miatt (pl. motoros vagy autós rendőri felvezetés, teljes/félpályás útlezárás). 
Ez történhet online módon, demonstrációként bejelentve az eseményt, melynek célja a jobb iskolába tekerési körülmények megvalósítása (https://ugyintezes.police.hu/hu/uj-ugy-inditasa/ -> közrendvédelem gyűlésekkel kapcsolatos bejelentés, ügyintézés) és személyesen is.

rendőr, felvezetés, bicibusz, bióringázz a suliba
fotó: Pozsonyi Roland

Moderált számú résztvevőnél ez a lépés elhagyható (a csoportos kerékpározáshoz nem kell engedély). Ebben az esetben a KRESZ szabályait megtartva lehet közlekedni. 

Támpontok az útvonal tervezésével kapcsolatban

Az útvonal kijelölésnél célszerű figyelembe venni: 

  • a csatlakozni kívánó tanulók lakóhelyét (az előzetes igényfelmérésnél célszerű a címeket egy google térképen jelölni, hogy kirajzolódjon a fő menetirány)
  • látványos legyen, hogy a településen minél több lakó láthassa az eseményt, így juttatva el sokakhoz azt az üzenetet, hogy a kerékpárral való közlekedés valós alternatíva a mindennapi élet során 
  • ha a településen már van kerékpáros infrastruktúra, javasolt azon keresztül vezetni az útvonal legalább egy részét 
  • érdemes a kisebb forgalmú utcákat preferálni a tervezésnél 
  • FONTOS! 12 év alatti gyerek főútvonalon nem kerékpározhat – ezt a tervezésénél mindenképp figyelembe kell venni 
  • az indulási időpont kijelölésénél figyelni kell arra, hogy az esemény iskolaidőben zajlik és becsöngetésre mindenkinek az osztálytermében kell lennie: a menetidőn túl hagyni kell időt a kerékpárok lezárására is az iskolaudvaron (a bicikliző gyerekek átlagsebességénél 12.5 km/h-val érdemes számolni – ez természetesen felfelé és lefelé is módosulhat az életkor, kerékpáros tapasztalat, időjárás, kerékpártípus függvényében) 
  • a startpont kellemesen bebiciklizhető távolságra legyen az iskolától: ne legyen túl közel, mert akkor elvész az együttbiciklizés élménye, de túl távol se, mert a kisebbeket is szeretnénk bevonni a rendezvénybe (Mariborban ez a távolság 2 km volt). A végső útvonalhosszt érdemes a jelentkezők többségének az életkorához  igazítani (ha többségében felsősök jelentkeznek, érdemes kicsit hosszabb utat kijelölni) 
  • a beszállópontok számát a tervezett útvonal hossza alapján érdemes meghatározni 

III. Az esemény népszerűsítése (online/offline) 

Az esemény beharangozásához jól jönnek figyelemfelhívó plakátok, amelyeket akár egy lelkes támogató is elkészíthet, de itt is találnak szabadon felhasználható plakátokat.

bicibusz, bringázz a suliba, bringával az iskolába
fotó: Pozsonyi Roland

FONTOS! A plakáthoz a kihelyezéskor mindenképpen csatolni kell az útvonalat tartalmazó térképet, rajta jól láthatóan jelölve  

  • a startpontot és a beszállópontokat 
  • az indulás időpontját 
  • a beszállópontra érkezés várható időpontját 
  • a főszervező elérhetőségét és a regisztrációs űrlap címét is azoknak, akik nem olvasták a tájékoztató emailt (ez utóbbit javasoljuk QR-kóddal kitenni, a hozzáférhetőség megkönnyítésére) 

Javaslatok a hirdetési felületekre: 

  • önkormányzat weboldala 
  • iskola weboldala 
  • iskola FB oldala 
  • szülői FB csoport/hírlevél 
  • plakát az iskola bejáratnál, az aulában, a kapuban 
  • év eleji szülői értekezlet 

IV. Az esemény lebonyolítása 

A kijelölt startponton a gyülekezőt érdemes 15 perccel az indulási időpont előtt megkezdeni. 

A menet elején olyan ember (nagyobb létszám esetén több ember) kerékpározzon, aki jól ismeri az útvonalat, előzetesen már bejárta azt. 

Hasznos lenne az esemény előtt egy bebiciklizést tartani a kísérő szülőknek/pedagógusoknak a tervezett útvonalon, ahol az esetlegesen felmerülő kérdéseket, bizonytalanságokat tisztázni lehet. 

FONTOS! 

  • Az egyes beszállópontoknál mindenképp legyen ott valaki az esemény szervezői részéről a menet tervezett érkezési időpontja előtt 10-12 perccel. (A fentebb már említett 12.5 km/h-s átlagsebességgel számolva könnyen kiszámolható, hogy a menet kb. mikor ér a beszállóponthoz.) 
  • A beszállópont helyszínének kijelölésekor olyan helyet kell keresni, ahol az onnan becsatlakozni kívánók biztonságosan tudnak várakozni.
  • A beszállópontnál várakozók a menet végére csatlakozzanak be.

Az alábbi videókon néhány már megvalósult bicibusz látható, amit érdemes megnézni, hogy legyen elképezlésünk arról, hogy is néz ki a valóságban az esemény. 

Dublin

Portland

Budapest/Verőce

Az iskolába megérkező biciklisek kerékpártárolásáról az adott napra gondoskodni kell: 

  • ha van az iskolában kerékpártároló, az érkezőket várja ott egy felnőtt segítő, aki  koordinálni tudja a biciklik elhelyezését, megelőzve a tumultus kialakulását
  • ha nincs kiépített kerékpártároló, javasoljuk az udvar egy részét körbekeríteni  (körbeszalagozni), ahova a gyerekek le tudják tenni a kerékpárokat (a felnőtt  segítség ez esetben is nagyon fontos, sőt, talán fontosabb, mint a kiépített tároló  esetében) – az előzetes jelentkezésekből kiderül, hogy hány résztvevőre lehet  számítani, ennek függvényében érdemes a kijelölendő terület nagyságát  meghatározni 

A biztonságos kerékpártároláshoz szüksége lesz minden résztvevőnek lakatra, erre hívjuk  fel külön a figyelmüket! 

A lakatolásról ebben a posztban írtunk részletesen.

V. Egyéb hasznos tudnivalók 

A KRESZ által előírt kötelező kerékpárfelszerelésekre mindenképp fel kell hívni a résztvevők figyelmét.
Főútvonalon 12 év alatti gyermek nem kerékpározhat a KRESZ szerint, ezt fontos figyelembe venni az útvonal tervezésénél. (Főútvonalnak hívjuk azt az útvonaltípust, amelynek kezdetét az alábbi “Főútvonal” tábla, végét a “Főútvonal vége” tábla jelzi.) 


Magyarországon a sisak viselése nem kötelező a kerékpározáshoz, de mind a kísérőknek, mind a résztvevő gyerekeknek javasoljuk. 

Ezen túl a kísérőknek mindenképp javasoljuk a láthatósági mellény viselését, hogy kitűnjenek a kerékpáros tömegből, ezzel viszonyítási pontot biztosítva a mögöttük kerékpározó gyerekeknek. 

Amit a résztvevő iskoláknak szükséges biztosítani a rendezvény sikeres lebonyolításához: 

  • lelkes résztvevők 🙂 
  • oklevelek nyomtatása (az oklevélsablon és egyéb szóróanyagok, plakátok innen szabadon letölthetőek)
  • kerékpártárolás 

Bővíthetnénk a cikket? Témát javasolnál?
Írj e-mailt a Magyar Kerékpárosklubnak!

Események

Magyar Kerékpárosklub

A Bringázz a munkába! kampány a Magyar Kerékpárosklub szervezésében, az Aktív Magyarország anyagi támogatásával valósul meg.

Ha többet szeretnél tudni arról, hogy mit teszünk még az élhető környezetért, fenntartható közlekedésért és a bringabarát Magyarországért, olvass tovább.

Megnézem!

Kerékpáros kisokos

Milyen szempontokat vegyél figyelembe, ha kerékpárt vásárolsz? Mik azok a nagyon fontos írott és íratlan közlekedési szabályok, amelyeket érdemes és fontos tudnod? Hogyan öltözködj, ha bicajozol, és hogyan szállítsd a gyerekedet, ha pici és még nem teker egyedül?

letöltöm!